Melyik a legudvariasabb nép? Egyideig a francia nemzet viselte az elismerés babérkoszorúját, de aztán kiderült, hogy az angol sokkal figyelmesebb, a japán pedig sokkal udvariasabb. Az udvariasság ugyanis a világszemlélet következménye és éppen azért lehetetlen megjelölni a határait. A barátságból és a kedveskedésből sokszor válik szolgalelkűség. Az arany középutat csak az egyén helyes érzéke mutatja meg. A lélekjelenlét, a hirtelen határozottság, de még a hízelkedés sem fedi az udvariassag fogalmát.

A legjobban nyilvánvaló lesz ez abban az esetben, ha egy Borneo-szigetén lejátszódó történetet, ahol pedig a bennszülöttek, a saját megítélésük szerint, feltétlenül udvariasan és tapintatosan viselkednek — a mi europai értelemben vett udvariasságunk szemüvegén keresztül vizsgálunk meg és bírálunk el.

Agyonütes — udvariasságból 

Úgy történt a dolog, hogy egy  tipikus borneoi gentleman ballagott egyedül az úton. Egyszerre csak kétségbeejtő kiáltozást hall a folyó felől, ahol egy túl molett hölgy lubickolt kapálódzva a hullámok között és várta, hogy valaki segitségére jön.

A borneoi gentleman szolgálatkészen a hölgy rendelkezésére állt.  A továbbiak azonban kissé meglepőek lettek. Felkapott ugyanis egy nagy, lapos követ és agyonsúlytotta azzal a molett szépséget. Aztán a legnagyobb lelki nyugalommal es önelégülten folytatta az útját.

A borneoi udvariasság etikája szerint ugyanis a legkisebb helytelenséget sem követte el. Nem csinált egyebet, mint megoldotta önmagában azt a szörnyű dilemmát, ami nagyon sok más embernek súlyos fejtörést okozott volna.

Az udvariasság ugyanis nem vitte rá, hogy közölje a kiáltozó hölggyel, hogy túlságosan súlyos testalkata és az ő ereje nem áll összhangban egymással, miért is képtelen arra, hogy kimentse őt a hömpölygő hullámok sodrából. Ugyanolyan udvariatlanság lett volna, ha egy hölgy kérését nem teljesíti.

Ezért választotta ezt a kompromisszumos megoldást. Megszüntette az okot, agyonsúlytotta a hölgyet, nem hallotta tovább a jajveszékelését, nem volt köteles tehát udvariasan viselkedni, és nyugodtan folytathatta útját.

Cikk 1934-ből