A legtöbb ember azért érzi kényelmetlenül magát fogyatékkal élők társaságában, mert nem tudja, hogyan is viselkedjen.
Beleképzeli magát a helyzetükbe, és borzasztóan sajnálja őket… Pedig igazán nem kellene, hiszen egészen biztos: a fogyatékkal élő személyek egyáltalán nem érzik olyan rosszul magukat, mint azt gondolnánk. Ne úgy tekintsünk rájuk, mint akik segítségre szorulnak, hanem lássuk meg az erejüket és kitartásukat, melyekből mi is rengeteget tanulhatunk. Ne feltételezzünk róluk előre semmit, majd eldöntik, és jelzik, hogy milyen segítségre van szükségük. Például még véletlenül se kezdjük el tolni a kerekesszéket a benne ülő megkérdezése nélkül! A szemkontaktus itt még fontosabb, mint egyéb helyzetekben: beszélgetés közben nézzünk rájuk, ne pedig az őket kísérő harmadik személyre.
Vakok és gyengénlátók
Közelítsük meg a vak vagy gyengénlátó személyt, akinek segíteni szeretnénk, üdvözöljük, és mutatkozzunk be. Ajánljuk fel a segítségünket, és ne érezzük rosszul magunkat attól, ha esetleg nem élne a lehetőséggel. Sokan ugyanis segítség nélkül, önállóan is el tudják végezni a mindennapi teendőiket, és előfordulhat, hogy a segítő szándékunk rosszul sül el…
Ha a vak vagy gyengénlátó személy elfogadja a segítségünket, az alábbiakra ügyeljünk:
Mindig szólítsuk a nevén, hogy tisztában legyen azzal, hogy hozzá beszélünk.
Jelezzük felé, ha távozunk.
Soha ne mozdítsunk el bútorokat, tárgyakat anélkül, hogy erre felhívnánk a vak vagy gyengénlátó személy figyelmét.
Soha ne töltsük tele a poharat vagy a bögrét.
Soha ne hagyjunk ajtókat félig nyitva, zárjuk be, vagy hagyjuk teljesen tárva.
Sétálás – Engedjük meg, hogy kicsivel a könyökünk felett fogja meg a karunkat. Olyan tempót válasszunk, amelyik mind- kettőnk számára kényelmes. Hagyjuk, hogy a vak, illetve gyengénlátó személy fél lépéssel mögöttünk, és enyhén mellettünk haladjon.
Szűk helyek – Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy egy szűk részhez közeledünk, helyezzük a vezetőkarunkat a hátunk közepéhez, és kérjük meg arra, hogy lépjen mögénk. Amikor kiértünk a szűk helyiségből, visszatehetjük a karunkat oldalra, az eredeti pozícióba.
Helycsere – Vigyáznunk kell arra, hogy ne veszítsük el a fizikai kontaktust, amikor helyet kell cserélnünk. Ennek a legegyszerűbb módja az, ha mi nem mozdulunk, hanem hagyjuk, hogy a vezetett személy a karunkat fogva átmenjen a másik oldalunkra.
Ajtók – Amint az ajtóhoz értünk, közöljük, hogy az melyik irányba nyílik, és hagyjuk, hogy a vak, illetve gyengénlátó személy a szabadon lévő kezével becsukja azt maga mögött.
Lépcsők – Álljunk meg az első lépcsőfoknál, és közöljük a vezetett személlyel, hogy felfelé vagy lefelé megy-e a lépcső. Korláttal kiegészített lépcsőnél mindig helyezzük a vak ember kezét a korlátra. Álljunk meg akkor is, amikor a lépcső végére értünk. Ha választani lehet lépcső és mozgólépcső között, bízzuk azt a látássérült emberre. Amennyiben a mozgólépcsőt választja, a rálépés után hívjuk fel látássérült társunk figyelmét a gumikorlátra. Tegyük hozzá az irányt is!
Ültetés – Először írjuk le, hogy milyen irányban helyezkedik el a szék a szoba viszonylatában. Fogjuk meg a vezetőkarunkkal a széket, miközben elmagyarázzuk, hogy a szék melyik részét fogjuk. Ezután a vak, illetve gyengénlátó személy a kezét a karunkon lecsúsztatva helyet foglalhat.
Beszállás az autóba – Írjuk le, hogy melyik irányban áll az autó, és közöljük a vezetett személlyel, hogy melyik ajtón készül beszállni. Helyezzük a kezünket a kilincsre, majd engedjük meg, hogy beszálljon az autóba és becsukja az ajtót maga után.
Közlekedési eszközök használata – Felszálláskor a legcélravezetőbb segítség, ha a nyitott ajtóhoz kísérjük, és kezét a kapaszkodóra helyezzük. Leszálláskor a teendő ugyanez, csak még a lépcsőfokok számát is jó, ha megmondjuk. Kezét helyezzük a kapaszkodóra!
Irányok – Ha helyesen akarunk tájékoztatni, akkor mindig a vak ember helyzetéhez képest adjuk meg a keresett dolog vagy tárgy helyzetét. Például: „Lépjen pár lépést előre, forduljon picit jobbra, ott találja a széket.”