Ágyazz be reggelente! Avagy miért van szükség szabályokra?
Nem könnyű feladat meggyőzni a diákokat arról, hogy a későbbiekben majd hasznukra válik amit a kurzuson tanulnak. Nem kérnek az újabb szabályokból, betartandó szabályból már van elég otthon, az iskolában. Nehéz ügy, mert az a dolgunk, hogy határokat szabjunk a gyermekeinket, amiket feszegethetnek, és ritkán látják be, hogy ez mind az ő érdekükben történik, hogy biztonságban érezzék magukat.
A gyerekek meglepődnek amikor az első foglalkozáson nem arról kérdezem őket, hogy mennyire ismerik a társas érintkezés szabályait, hanem arra kérem őket, hogy meséljék el, hogyan indul általában a napjuk. Hány órát alszanak? Rendet hagynak a szobájukban? Reggeliznek mielőtt elindulnának az iskolába és, ha igen mit? Általános derültség fogadja a látszólag banális kérdéseket, de lassan a beszélgetés során megértik, hogy miért fontos, hogy legyen rendszer az életükben. És a rendszerhez kellenek szabályok.
Ezek a szabályok nem korlátozzák az életünket, épp ellenkezőleg, lehetővé teszik azt, hogy könnyebben elérjük a céljainkat és képesek legyünk egy teljesebb életet élni. Meggyőződésem, hogy mindannyiunkban egymás mellett él a vágy egy szabálymentes, szabad életre és a struktúrára egyaránt.
A tapasztalatom szerint, a mai fiatalok jobban éheznek a szabályokra, vagy legalábbis valamilyen útmutatóra mint valaha. Ez a generáció abban nőtt fel, hogy mást sem hallott mint, hogy milyen jogai vannak. Kis családban nevelkedtek, minden rossztól megkímélve, ha a játszótéren lehuppantak a hintáról az sem volt baj, mert puha, gumiszőnyegre estek. Hőmérsékletet érzékelő kanállal etteték őket, hogy nehogy túl meleg legyen az étel. Temetésen sosem voltak, mert a halált túlmisztifikáljuk. (Több diákom mesélte, hogy nem megy temetésre, mert ott szomorúak az emberek és azt nem jó látni.) Nem kell a széltől is megóvni a gyermeket, mert a sok csalódás, a veszteség, a szenvedés az élet velejárója. Példaértékűen kell viselkedni előtte és érzelmi biztonságot nyújtani.
Szép, gondtalan gyermekkor az övék, csak az a baj, hogy az élet sokszor produkál csúnya dolgokat, és a problémák akkor kezdődnek, amikor szembesülnek a nehézségekkel. Eddig csak a jogaikról hallottak, és bizony eljön az az idő, amikor felelősseget is kellene vállalni.
Ilyenkor lerajzolunk egy utat, megjelöljük, hogy honnan indulunk és, hogy mi a cél. A legfontosabb az, ami út közben történik, külön ábrázoljuk a buktatókat és, hogy milyen eszközeink vannak arra, hogy megkönnyítsük az ezeken való átjutást. Akik burokban nevelkednek, érthető módon félnek az ismeretlentől, a kockázatvállalástól, a felelősségtől. De szerencsére vannak céljaik, csak egy kis bátorításra szorulnak.
A kurzus végére megértik, hogy felelősséget kell vállalni ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a kitűzött célhoz. És addig ne is ábrándozzanak világmegváltó tervekről, amíg a szobájukat sem képesek rendben tartani.