A munkánk és az üzleti világ ugyanúgy emberi kapcsolatok sokasága mint az élet többi területe. Legyen szó munkatársakról vagy ügyfelekről, a napi feladatok során másik emberrel kerülünk kapcsolatba.
Az etikett és az illem tökéletes ismeretével a helyes viselkedésünk tudatosan és tudat alatt is pozitívan hat a másik félre. És ez sikeresebb együttműködéshez vagy sikeresebb tárgyalást eredményez.
Cégek számára összeállított tréning-csomagunk segítségével nem csak az etikett és az illem alapjaival ismertetjük meg a résztvevőket, hanem az csapatmunka és az ügyfélkapcsolat terén is nagy segítséget adunk.
Alkalmazottak gyerekei számára, dolgozói motivációként, választhatja gyerek etikett képzésünket is. Bővebben »

Etikett és viselkedés tanfolyam munkahelyi közösségeknek
Munkatársak és alkalmazottak számára olyan tréning anyagot állítottunk össze, amely az alapok mellett kimondottan a munkahelyi szituációkra épül.
Nem a régies etikettet hozzuk újra elő, hanem a modern világ szabályait és szokásait ismertetjük meg. Az elmélet mellett több helyzetgyakorlat segítségével adunk ténylegesen használható tudást.
A munkahelyi szituációkon túl, szükség esetén, kitérünk speciális esetekre is. Például az üzleti partnerekkel való vacsora szabályaira vagy a más kultúrából érkező külföldi ügyfelekkel kapcsolatos szabályokra.
Miért jó egy ilyen tréning, milyen változásokat hoz?
Kellemesebb munkahelyi légkör.
Jobb csapatmunka.
Nagyobb termelékenység.
Sikeresebb üzletkötés.
Elégedettebb ügyfelek.
Tréning-csomagként összeállítható téma blokkok
A téma blokkok 90 percesek és önmagukban vagy együtt is választhatók. A tréning-csomagot az ön igényei szerint állítjuk össze a választott témákkal és a képzésre szánt idővel összhangban.
A képzések lehetnek irodai egynapos vagy több napra elosztott tréningek, de többen választják a csapatépítő programba ágyazott tréning lehetőségét is.
További információk a céges tréning csomagokkal kapcsolatban és megrendelés:
Dr. Kibédi Varga Katalin
+3630 335-2403
etikettiskola@gmail.com
Témák és blokkok
1. blokk
Etikett a modern világban
• Miért fontos az illemszabályok ismerete?
• Alapfogalmak
• Köszönés, kézfogás
• Bemutatkozás
• Bemutatás
• Rangsorolás
• Első benyomás
• Hogyan üljünk, álljunk?
2. blokk
• Étkezési kultúra
3. blokk
• Nyilvánosság
• Öltözködés
• Szereplés rendezvényeken mint házigazda illetve mint vendég
• Ajándékozás, virág
• Étteremben, színház, koncert
• Pontosság
• Elkerülhetetlen kellemetlenségek
• Idegen kultúrák
4. blokk
• Kommunikáció
• Netetikett
• Telefonálás szabályai
• A hatékony beszéd
5. blokk
• Üzleti ebéd etikett
• Tárgyalás étkezés közben
• Köszöntők üzleti ebéd alatt
• Étkezés az irodában
• Állásinterjú
• Céges események etikettje
• Üzleti partnerek meghívása az otthonunkba
• Külföldi partnerek (Afrika, Ázsia, Közel-kelet, Latin-Amerika, Észak-Amerika)