A társasélet – szösszenet

A társasélet – szösszenetek

Lányos zavar

A hölgy aki zavarba szokott jönni, valahányszor ismeretlen társaságban kell megjelennie: ne viseljen túl feltünő ruhát és amíg ez a zavara el nem múlik, állandóan gondoljon arra, hogy a többiek sokkal kevésbé törődnek vele, mint ő képzeli. Az a hölgy pedig, aki nem csupán félénk, hanem el is pirul, egyáltalán ne essék kétségbe, hanem mondja magának, hogy az elpirulás egyenesen vonzó tulajdonság, hiszen ma kevés az olyan nő, aki el is tud pirulni.

Nem az alkalomhoz illő öltözet

Amikor meghívást kap, de a háziasszony elfelejtette közölni, hogy milyen ruhában jelenjen meg: könnyen előfordulhat, hogy Ön estélyiben pompázik, míg a többi vendég délutáni ruhában van. Vagy megfordítva. Semmi szín alatt ne mentegetőzzön, hanem függetlenül a ruhától, szerényen és kedvesen úgy kell viselkedni, hogy egyik vendég se lássa ,,proccolásnak” a tévedésből felvett toalettet. Ha pedig ennek az ellenkezője történt és Ön alul öltözött: igyekezzék szellemessége, lelki eleganciája és temperamentuma segítségével méltó és egyenrangú szerepet betölteni a társaságban.

Mit szól az időjáráshoz?

Általános tévhit, hogy társalgás közben az időjárásról beszélni a szellemi szegénység jele lenne. Nem tartom ostobának az ilyen embert, sőt éppen azt nem engedném meg senkinek, hogy amikor megérkezik hozzám, azonnal, mondjuk Arisztophanészről kezdjen csevegni.

Igenis, a társalgást el lehet kezdeni az időjárással. Miért ne? Az időjárásról át lehet térni még akár Arisztophanészre is. Bizonyos esetekben még az is indokolt, hogy az ember hosszabban beszél az időjárásról, mint általában szokás. Amikor a lényeg és a súlypont erre helyeződik: amikor az idő kivételesen szép, vagy épp ellenkezőleg. Ebben az esetben a ,,nevetséges” időjárás fontos és komoly témája lesz a beszélgetésnek.

Egészen más elbírálás alá esik, ha valaki társalgás közben csap át újra az időjárásra. Ha akkor, amikor a beszélgetés már komoly mederbe terelődött és amikor már komoly vitatkozások zajlanak, valaki a beállott pillanatnyi csendet felhasználva, váratlanul megkérdi:

,,És mit szólnak az időjáráshoz?”

Ez már tapintatlanság, mert úgy éri a többi jelenlévőt, mintha elhangzott mondatai a levegővel volnának egyenértékűek. Ez már a szellemi szegénység jele, mert a kérdező elárulja, hogy mégcsak gondolatban sem képes követni társai elmefuttatását, vagy sértő gúny, mert az jelenti, hogy a kérdező semmire sem becsüli a jelenlévők beszélgetését.

Beszélgessünk az időjárásról, de csak:

amikor valóban ideje és helye van,
amikor senkinek az érzékenységét vagy hiúságát nem bántjuk meg vele.