Állásinterjú

 allasinterju etikett

A sikeres állásinterjú lépései

Függetlenül attól, hogy milyen típusú állásra vagy milyen céghez jelentkezünk, maga az interjú teljes képet ad rólunk. Az önéletrajztól kezdve, a ruházatunkon át egészen a viselkedésünkig és szavainkig mind mind az egyéniségünket mutatja be. Összeállításunkban kissé távolabbról, nem csak az etikett irányból mutatjuk be az állásinterjú fontosabb lépéseit.

Előkészületek

  • Miután többször is átnéztük az önéletrajzunkat, nyomtassuk ki jó minőségű papírra. Az etikett ilyenkor a minőségi papírt, a szép és elegáns betűtípust írja elő.
  • Gondoljunk át minden lehetséges kérdést, amit feltehetnek nekünk, hogy felkészültek legyünk.
  • A korábbi gyakorlattól eltérően nem tartozik az életrajzba semmiféle olyan adat, amely nem közvetlenül az adott munkakörrel kapcsolatos, és bármilyen jellegű megkülönböztetés alapjául szolgálhat (családi állapot, gyermekek száma, neve, kora, nemzeti, faji, vallási hovatartozás, párttagság vagy politikai szimpátia). Korábban szokás volt például a hobbi leírása, ez ma már nem ajánlott.

Amennyiben az alábbi kérdésekre igen választ adunk, megtettünk minden tőlünk telhetőt:

  • Gondosan felmértem a képességeimet, érdeklődési körömet, céljaimat és olyan állast céloztam meg, amelyben elérhetem a céljaimat és hosszú távon elégedett lehetek?
  • Megkerestem mindenkit, aki esetleg tud segíteni és érdeklődtem széles körben munkalehetőségek felől?
  • Felhívtam az összes szóba jöhető irodát és érdeklődtem álláslehetőségek felől?
  • Minden lehetséges hirdetést elolvastam az újságokban és online is?
  • Az önéletrajzomat nagy gonddal írtam tekintetbe véve a képességeimet és az eddigi munkatapasztalatomat, többször átolvastam és átnézettem másokkal is?
  • Részletesen leírtam, hogy miért szeretném ezt az állást, miért lennék alkalmas rá és hol szereztem az álláshoz szükséges tapasztalatot?
  • Átgondoltam, hogy az előző munkahelyeim közül melyek voltak azok ahol a jelenleg megcélzott álláshoz szükséges tapasztalatot szereztem, amennyiben referenciára lesz szükségem?

Térképezzük fel előre a céget. Az így szerzett információk a későbbi lépéseknél fontosak lesznek.

  • Így könnyedén oda találunk az interjú napján, nem késünk el. Ez az egyik legfontosabb etikett szabály.
  • Látjuk hogyan öltöznek az alkalmazottak. Egy állásinterjú esetén a az alul- és a túlöltözés is hiba.
  • Ismertető anyagokat kérhetünk a recepción, amelyek hasznosak lehetnek. Legyünk tisztába a cég profiljával és az adott területen betöltött szerepével.
  • Megkérdezhetjük az illető nevét, akivel lesz az interjúnk, ha addig nem tudtuk volna.

A megfelelő öltözet

  • Egyes munkáltatók nem helyeznek nagy hangsúlyt az öltözetünkre, de sokan igen. Ha előre utánanéztünk ennek, jól választhatunk öltözéket.
  • Ha messze lakunk vagy ez egyéb okból nem tudjuk feltérképezni az öltözködést, nyugodtan hívjuk fel a személyzeti osztályt mondjuk el, hogy interjúra megyünk és érdeklődnénk, hogy milyen szokások vannak öltözködés terén.
  • Az a cél, hogy az interjú alatt ránk figyeljenek és ne a ruházatunkra.
  • Amennyiben feltűnést kelt a ruhánk, biztosak lehetünk benne, hogy nem a megfelelő öltözetet választottuk.
  • Amennyiben viselünk piercing ékszert azt tanácsos kivenni, tetoválást eltakarni, hogy semmi se vonja el rólunk a figyelmet.
  • A megfelelő öltözeten kívül, legyünk ápoltak, jól fésültek.
  • A cipőnk legyen fényesre pucolt.
  • Hölgyek sminkje, frizurája legyen diszkrét.

Legyünk pontosak

  • Ez alól nincs kivétel.
  • Ha szükséges menjünk el az interjú napja előtt és nézzük meg, hogy mennyi ideig tart az út.

Mutatkozzunk be

  • Már érkezéskor mutatkozzunk be a recepciósnak és mondjuk meg, hogy az interjúra érkeztünk.
  • Az interjún szólítsuk a nevén akivel beszélgetni fogunk.

Kézfogás

  • Gyakoroljunk előtte. Ne legyen se túl lágy, se túl erős. Kézfogásunknak egy határozott és céltudatos ember benyomását kell keltenie, de nem lehet erősebb a másik félnél.
  • Legyen határozott a kézfogásunk és nézzünk a másik szemébe.

Hogyan keltsünk jó benyomást a helyes etikett használatával?

  • Bemutatkozáskor fogjunk kezet.
  • Köszönjünk teljes értékűen. A “Jó napot” nem kelt jó első benyomást a “Jó napot kívánok!” helyett.
  • Csak akkor üljünk le ha erre megkérnek.
  • Egyenes háttal üljünk, férfiak lábai kis terpeszben, a hölgyeké a térdnél összezárva, párhuzamosan jobbra vagy balra döntve legyenek.
  • Ha a széknek van karfája azon pihentessük a karunkat, amennyiben nincs az ölünkben.
  • Soha ne tegyük keresztbe a karjainkat a mellkasunk előtt.
  • Egész testünkkel forduljunk a beszélgető partnerünk irányába, ezzel is jelezve nyitottságunkat.
  • Álljunk fel (hölgyek is!) ha bemutatnak nekünk valakit.
  • Köszönjük meg az interjú lehetőséget a beszélgetés elején, végén és utána írásban is.
  • Beszéljünk érthetően, tagoltan és ne feledjük a szemkontaktust.
  • Mosolyogjunk, ezzel kifejezzük, hogy nyitottak, őszinték vagyunk. Magabiztosak, de nem arrogánsak és nyugodtak tudunk maradni egy stresszes helyzetben is.
  • Legyünk szerények, de határozottak.
  • Válaszoljunk összefogottan, lényegre törően.
  • Tegyünk fel kérdéseket, de csak a munka ellátásával kapcsolatosokat.
  • Jelenlegi munkahelyünkről ne mondjunk negatív véleményt.
  • Feleslegesen ne gesztikuláljunk.

Betartandó szabályok:

  • Tegyük meg a szükséges előkészületeket.
  • Térképezzük fel előre a céget.
  • Nagy gonddal válasszuk ki az öltözetünket.
  • Legyünk pontosak.
  • Igyekezzünk jó első benyomást kelteni.

 


Etikett szabályok és jó tanácsok

A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN