„A jómodor nem ciki” folytatása. Részlet: jó modor óvodásoknak, vagy nem kell, hogy égnek álljon a hajunk…

Toporzékolnak, ha akarnak valamit, bebújnak az asztal alá étkezés közben, megütik a társukat, hogy megkaparintsanak egy játékot. Hajlamosak vagyunk elhitetni magunkkal, hogy ez még nem a megfelelő életkor arra, hogy jó modorra neveljük gyermekeinket, és könnyebben célt érünk, ha megvárjuk ennek az időszaknak a végét. Ne tegyük!

A jó modor és az udvarias viselkedés alapjait már egészen kicsi korban, otthon el kell sajátítani. A gyermekek rendkívül fogékonyak, könnyen tanulnak, és higgyék el, hosszú távon megtérül, ha már tipegő kortól a helyes irányba terelgetjük őket. A legfontosabb, hogy saját viselkedésünkkel mutassunk jó példát nekik, mert akkor is figyelnek bennünket, amikor nem is gondolnánk. A tanultakat minél többször ismételtessük el, gyakoroljunk – és dicsérjünk, dicsérjünk, dicsérjünk! A gyerekek szárnyakat kapnak a dicsérettől, különösen, ha azt a szüleiktől vagy olyan embertől kapják, akit tisztelnek. A szülők hajlamosak arra, hogy leginkább csak gyermekük rossz viselkedésére reagáljanak, és az apró sikereikről ne vegyenek tudomást. Pedig életkori sajátosság, hogy a gyerekek akár a rossz magaviseletükkel is igyekeznek a figyelem középpontjába kerülni, ezért jobban járunk, ha minél többször megdicsérjük őket az udvarias viselkedésükért.

Kétéves korban a gyermek kezdi felfogni, hogy hozzá hasonlóan másoknak is vannak érzései, ezért meg kell tanítani arra, hogy a viselkedése hogyan hat a körülötte lévőkre.

A jó modor életforma, nem pedig maszk, amit felteszünk, ha például egy elegáns vacsorára vagyunk hivatalosak. Ha szép fokozatosan, korán megtanítjuk az alapokat, hatalmas előnnyel indul majd gyermekünk a felnőtté válás útján.