1, Nincs segítségünk.
Megváltozott a világ és a családmodell. Ha ostorozzuk vagy alkalmatlannak gondolnánk magunkat, tegyük fel a kérdést, “Hogy csinálták ezt nagyanyáink egyedül, ráadásul úgy, hogy 3-4 vagy akár több gyereket neveltek?” A válasz egyszerű: sehogy, mert nem voltak egyedül. Régen több generáció élt együtt, mindig akadt valaki aki segített a gyerekek körül.
Ne legyen rossz a lelkiismeretünk, mert a mai világban sokkal nehezebb gyermeket nevelni és ne szégyelljünk segítséget kérni! Nem kell mindent egyedül megoldanunk, ha megtehetjük hívjunk néha egy takarítónőt, baby-sittert.
2, Alkalmatlannak érezzük magunkat.
Ez teljesen normális, de ettől még jó szülők vagyunk akkor is, ha hibázunk néha, ez mind a tanulási folyamat része. Semmi sem tart örökké, észre sem vesszük és már iskolás lesz a gyermekünk.
3, A mindenapos küzdelmek felőrölnek.
A gyermekünk viselkedése alkalmanként irracionális, eltúlzott reakciót válthat ki belölünk. Annyira felhergeljük magunkat, hogy már nem vagyunk képesek tisztán gondolkodni, elveszítjük a kontrollt. A kisgyermek nem tehet arról, hogy még nem képes fegyelmezni magát, de mi igen, ezért az ő érdekében kötelességünk visszafogni a dühkitöréseinket.
Tegyünk le arról, hogy tökéletes anyák, háziasszonyok, és feleségek legyünk egyszerre. Egyrészt azért, mert a lehetetlenre vállalkoznánk, de legfőképpen azért, mert ezt senki sem várja el tőlünk. És felejtsük el néha, hogy halomban áll a vasalnivaló, a mosatlan edény, inkább mozduljunk ki egy kicsit a gyerek nélkül. Teljesen mindegy, hogy beülünk egy moziba, egy kávéra, vagy sétálunk egyet, a hangsúly azon van, hogy kicsit feltöltődjünk.
Vígasztaljon az a tudat, hogy több száz könyvet, több ezer cikket írtak ebben a témában, vagyis nem vagyunk egyedül, másoknak is vannak nehézségei.
Az élet legszebb feladata előtt állunk, higgyük el, hogy gyakorlattal, tapasztalattal mi is csodálatos szülőkké válhatunk.
Betartandó szabályok:
