“Először a szív tegezzen, utána a száj” Gyakran eszembe jut a fenti 30-as évekből származó idézet, amikor úton, útfélen letegeznek. Bosszantó annak ellenére, hogy jól esik a gondolat, hogy talán fiatalabbnak tűnök a koromnál. Nagy valószínűséggel nem erről van szó, hanem egy egyre divatosabbá váló jelenségről. Vannak nyelvek, amelyekben nem létezik a magázódó forma illetve országok, ahol hagyománya van az általános tegeződésnek (skandináv). Nálunk egész egyszerűen arról van szó, hogy lazulnak a formák, pedig magázódni jó!
A magyar nyelvben eredetileg a tegezés volt az általános és csak a XVIII. század elején terjedt el német mintára a magázás. A XVI. században a tegezés általános volt nemességre, társadalmi állásra és korra való tekintet nélkül. Kétféle tegezés volt megkülönböztethető: a rendes tegezés és a nagyságod, uraságod, kegyelmed megszólítás (amely tegez) a harmadik személyű igével ( amely magáz ). Az ” Ön”, Széchényi István újítása, tíz évig tartott amíg általánosan elfogadottá vált.
Fiatalt 17-18 éves kortól csak akkor tegezek, ha egyben engedélyt adok a viszonzásra. Tegezést csak idősebb, tekintélyesebb, férfi-nő kapcsolatnál a nő kezdeményezheti. A felajánlott tegezést visszautasítani sértő, a pertu egy életre szól. Kivételt képeznek a nagyon idős emberek, ők egyoldalúan is tegeződhetnek. A mai tinédzserek ismeretlenül is tegeződnek, ez teljesen rendben van, az már kevésbé amikor a fiatal pincér letegezi a fiatal vendégeket. A tegezés a munkahelyen megszokott nők között és férfiak között, férfiak és nők között csak szoros munkakapcsolat esetén. Mindenképpen kerüljük a különböző megszólítási pótlékokat mint a “tetszik”, “Hogy tetszik ma lenni?” vagy “Hogy vagyunk ma?” Mindenkinek jól esik ha a nevén szólítják, ezért nem tartom szerencsésnek, hogy az óvodákban, iskolákban általánossá vált az anyuka, apuka megszólítás, a kórházakban elterjedt ketteske, hármaska formuláról már nem is beszélve. Továbbra is várjuk a témával kapcsolatos gondolatokat, vélemenyeket.
Betartandó szabályok:
