Esküvői etikett – 1. rész

84

Közeledik a nyár és vele együtt az esküvői szezon, mi is készülünk a családban egy ilyen örömteli eseményre. Ennek kapcsán felmerült, hogy talán szívesen olvasnának arról, hogy mire figyeljünk az esküvőnk szervezése közben illetve ha meghívottként veszünk részt, hogy egy igazán felejthetetlen napunk legyen.

Az eljegyzés

A nagy hírt sokféleképpen lehet bejelenteni, de figyeljünk arra, hogy kinek szeretnénk legelőször elmondani szülőknek, közeli hozzátartozóknak esetleg egy családi rendezvény keretében és egy pár napon belül értesítsük a barátainkat is. Az eljegyzés alkalmából adandó ebédet vagy vacsorát tartsuk meg a bejelentéstől számított 1-3 hónapon belül, a meghívókat küldjük ki 2-3 héttel az esemény előtt. A meghívók lehetnek nyomtatottak vagy kézzel írottak. A létszám tervezése közben vegyük figyelembe, hogy akiket az eljegyzésre meghívunk az esküvőre is feltétlenül meg kell hívnunk. A rendezvény jellegével, hangulatával, helyszínével kapcsolatban nincsenek követendő előírások, a legfontosabb, hogy érezzük jól magunkat hiszen ez az első lépés az esküvőnk felé. A vendégek hozhatnak ajándékot, de ez sem kötelező, ha mégis inkább egy jelképes, kisebb értékű tárgyat válasszunk.

Tervezés

Rengeteg feladatunk lesz ezért szánjunk arra időt, hogy végig gondolunk minden intézendőt , készítsünk listát még akkor is ha esetleg egy rendezvényszervező céget bízunk meg a feladatok lebonyolításával. A legfontosabb az időpont és a helyszín kiválasztása, összeírni a meghívottak névsorát valamint a költségvetésünk megtervezése. Fontos, de ráérünk később foglalkozni a fotós, a ruhánk kiválasztásával, a virágdíszítéssel, a menü összeállításával. Kizárólag rajtunk és a pénztárcánkon múlik, hogy milyen esküvőt tervezünk, ma már egyre gyakoribbak a hagyományoktól eltérő szertartások, ünnepségek. Mielőtt teljesen szakítanánk a hagyományokkal érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy nem véletlenül alakultak ki, praktikus megoldásokkal szolgáltaltak sok-sok generációnak előttünk. Ha más nem a menyasszony legalább viseljen valami újat, valami régit, valamit a kölcsön kapott és egy kis kéket. A költségek megosztása kényes kérdés és manapság szinte minden esetben a hagyományoktól eltérő megoldások születnek. A hagyományos megosztás szerint a menyasszony családja viseli a költségek nagy részét. A vőlegény fizeti a legénybúcsút, megveszi az eljegyzési és jegygyűrűket, a menyasszonyi csokrot valamint a nászút költségei is őt terhelik. Különböző megoldások lehetnek, de bárki fizesse is a költségeket ne feledje, hogy az esküvő az ifjú páré! Javaslatokat tehetnek, de döntéseket kizárólag a fiatalok hozhatnak.

Végezetül két fontos dologról tennék említést.

Az első, hogy milyen sorrendben álljanak a szülők és az ifjú pár amikor a gratulációkat fogadják. Ez történhet a templom bejáratánál a közös fotó készítése előtt vagy a szertartást követő fogadáson. Első helyen állnak a menyasszony szülei, őket követik a vőlegény szülei, majd a menyasszony és végül a vőlegény. Amennyiben a szülők elváltak és egyikük vagy esetleg mindkettőjük újra házasodott más a felállás. Minden esetben azon múlik, hogy milyen a viszony, de remélhetőleg ezen a napon mindenki félre teszi a személyes sérelmeit és tekintettel van az ifjú párra. Ilyenkor első helyen áll a menyasszony édesanyja új partnerével, őket követik a vőlegény szülei, majd a menyasszony édesapja új feleségével és végül az ifjú házasok. Bonyolítja a helyzetet ha a vőlegény szülei is elváltak, ezért tanácsos előre megbeszélni, hogy sértődések nélkül, hogy lehetne a legegyszerűbben megoldani.

Öltözködés

Végül mire figyeljenek a vendégek? Azontúl, hogy érezzék majd jól magukat a lehető leggyorsabban válaszoljanak a meghívóra és küldjék el az ajándékot.

Tiszteljék meg az ifjú párt azzal, hogy az alkalomhoz illő ruhában jelennek meg, amelynek kiválasztása nem kis fejtörést okozhat.

A meghívó jellege, az időpont adhat némi útmutatást ehhez. Amennyiben formális, délutáni eseményről van szó, a hölgyek koktélruhát, az urak sötét öltönyt, konzervatív inget és nyakkendőt viseljenek. A vacsorán a hölgyek kisestélyiben, a férfiak sötét öltönyben vagy ha a meghívón szerepel szmokingban jelenjenek meg. Informális délutáni fogadáson a hölgyeknek marad a koktélruha, a férfiaknak a sötét öltöny, zakó egy elegánsabb nadrággal és nyakkendő. A vacsorán a hölgyek viselhetnek egy csinos ruhát, nadrágkosztümöt, a férfiak sötét öltönyt. Amennyiben egy informális rendezvényről van szó, a hölgyek felvehetnek egy szoknyát blúzzal és a férfiaknak nem kötelező nyakkendőt kötni. A harisnyától eltekinthetünk ha nagyon meleg lenne, de olyan cipőt válasszunk, ami takarja a lábujjainkat. Uraknak szigorúan tilos a rövid ujjú ing és a fehér zokni. A zokni mindig sötét színű és térdig ér.

Következő fejezet »


Etikett szabályok és jó tanácsok

A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN