A kézcsók – 3. rész

Most az a kérdés következik: milyen legyen a kézcsók? Kettőn áll a vásár.

Betartandó szabályok:

A nőnek egészen lazán kell a kezét megemelni, illetve hagyni, hogy a férfi a szájához vonja és sem a karját megfeszíteni, sem a férfi kezét megszorítani nem szabad. Ennek a mozdulatnak teljesen könnyednek, minden feszélyezettségtől mentesnek kell lennie. A férfi már több irányban tartozik ügyelni. Először is: nem szabad az átnyújtott kezet magához rántania, megszorítania, vagy kézcsók előtt, kéztartás közben, élesen a nő szemébe néznie. (Szerelmi esetekről itt nem beszélünk.) Azután: kissé előre kell hajolnia, a fejét lehajtania és a gyöngéden megfogott női kéz egyik ujját, a köröm alatt, zárt ajakkal megérintenie. A nyitott szájjal való csókolás tapintatlan és visszataszító. Az egész tiszteletadás nem tarthat tovabb egy-két pillanatnál. Kézcsók után a kéz megszorítását kerülnie kell úgy a férfinek, mint a nőnek. Kesztyűs női kezet is meg lehet csókolni. A kézcsók itt egyszerűen jelképessé válik; elég ugyanis, ha a férfi a szája elé emeli a nő kezét. Egyetlen jóizlésű nő sem kívánhatja, hogy a férfi a kesztyűjét valósággal megcsókolja. Női kézről a kesztyűt lefejteni és úgy keresni a szabad helyet, amely megcsókolható, feltétlenül izléstelen dolog és nyílt utcán még nagyon jó ismerősök közt is kerülendő. Egyáltalán le kellene szoknunk az utcán és nyílvános helyen való kézcsókadásról. Németországban például senki sem csókolja meg az utcán egy hölgy kezét.

Leányok csak akkor adnak kézcsókot hölgyeknek, ha azok náluk jóval idősebbek. Tizenhét-tizennyolcéves leányoktól már nem lehet megkívánni, hogy negyven-ötveneves «nénik»-nek kezet csókoljanak. Magas társadalmi állású nőkkel, híres művésznőkkel, főnökkel szemben kivételt lehet tenni.

Végül: nő férfinek hacsak nem az édesapja, nagyapja, gyámja, vagy nagyon közeli idősebb rokona, jótevője sohasem szabad, hogy kezet csókoljon. Teljesen a középkori jobbágyság idejéből maradt fenn ez a förtelmes szokás, amely itt-ott még divatban van, főleg a falun. Sürgősen le kell szoktatni róla a jólelkű asszony- és leánynépet.

kezcsok3


Etikett szabályok és jó tanácsok

A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN