Már többször írtam arról, hogy a foglalkozásainkon nem azon van a hangsúly, hogy hová helyezzük a szalvétát vagy, hogy milyen az ideális kézcsók. A mai fiataloknak sokkal inkább arra van szükségük, hogy segítsünk nekik felismerni a jó tulajdonságaikat, fejlesszük az önbizalmukat és a kommunikációs képességeiket.

Remekül boldogulnak írásban, de az órákon arról panaszkodnak, hogy a társalgás problémát jelent, már attól a gondolattól  is szoronganak, hogy esetleg ismeretlen emberekkel kell beszélgetni. Szituációs gyakorlatokkal ezen lehet segíteni és az a célunk, hogy a gyerekek felszabadultan, megfelelő önbizalommal helytálljanak váratlan helyzetekben is.

Az önismereti foglalkozáson megkérjük őket, hogy soroljanak fel 5 olyan pozitív tulajdonságukat, amivel meggyőznék a felvételiztető tanárt, hogy az iskolának pont rá van szüksége, esetleg a későbbiekben a munkáltatót, hogy ő a legalkalmasabb ember a pozícióra. Nem tudnak magukról öt jó dolgot mondani, de még kettőt se.

Nézem az arcukat szépek, okosak, kedvesek, viccesek, egészségesek és nagyon komoly probémáik vannak az önismeret terén. A felnőttéválás küszöbén állnak, és mire tudnak majd alapozni ezek a gyerekek?

A téma annyira foglalkoztatta őket, hogy a következő órára “készültek”, beírták a keresőbe a “pozitív tulajdonság”-ot, hátha kidob valamit, hátha valamelyik illik rájuk. Rettenetesen szomorú.

Nem azért osztom meg a tapasztalatainkat, hogy azon vitatkozzunk ki hibáztatható, hanem azért, hogy gondolkozzanak el, hogyan tudnak segíteni a gyermeküknek?

Mindenki tehetséges valamiben, mindenkinek vannak jó tulajdonságai és az önbizalom fejleszthető.